A postahivatalban péntek és hétfő délután 2 óráig, szombaton a megszokott munkaidő szerint 1 óráig várják az ügyfeleket. A bankok többsége 8-tól 12 óráig dolgozik az ünnepek alatt. Az utakon figyelemre intik a járművel közlekedőket, ugyanis az ünnepek miatt már most nagy a forgalom a városi piac környékén. Magyarkanizsa Magyarkanizsán az önkormányzat közigazgatási osztályai a húsvéti ünnepek alatt is várják a lakosságot reggel 7-től 12-ig. Az Egészségház péntektől hétfőig csak a mentőszolgálatot működteti, viszont Magyarkanizsán a gyermekorvos szombat délelőtt rendel. A falvakban is csak a mentőszolgálat áll majd a páciensek rendelkezésére. A Komunalac Kommunális Szolgáltató Közvállalat nem dolgozik az ünnepek alatt, viszont a piaci-, a temetkezési és a határszolgáltatások zavartalanul fognak működni a négy nap alatt. Újvidék és Temerin Újvidéken és Temerinben a katolikus húsvét idején minden közintézmény, illetve a gyógyszertárak és a bankok is rendes munkaidőben, hétvégén pedig a megszokott szombati nyitvatartással dolgoznak.
2020. 07. 08 Névnap: Ellák Most 21:54 Kijárási tilalom négy észak-koszovói községben Négy észak-koszovói község területén vezettek be kijárási tilalmat. A községekben a súlyos járványügyi helyzet miatt egy héten keresztül kijárási tilalom lesz érvényben este 9 és reggel 5 óra között. 17:52 Gyásznapot rendeltek el Kúlán Két fiatalkorú és egy 23 éves ember vesztette élet közúti balesetben a Kúla és Bácskeresztúr közötti úton vasárnap hajnalban. 17:31 Szibériában is meleg volt a június Rekordmagas volt a júniusi átlaghőmérséklet a szibériai sarkvidéken - ez derül ki az Európai Unió Földet és a klímaváltozást megfigyelő kutatóprogramjának adataiból. Népszerű 302 új eset és 5 áldozat Szerbiában 5 személy vesztette életét a koronavírus szövődményeinek következtében Szerbiában az elmúlt 24 órában, és 302 újabb fertőzöttet regisztráltak. Cikkünk folyamatosan frissül.
A Puma kínálatában pedig bőr és szövet, fekete és fehér alapszínű férfi sportcipők közül válogathatsz, amelyeket egy-egy modell esetében kék vagy piros díszítés dob fel. Rugalmas fizetési lehetőségek a Deichmann Online Shopjában A Deichmann-nál gondoltunk arra, hogy vásárlóink számára a kényelmi vásárlást kiegészítsük többféle fizetési megoldással is. Te döntöd el, hogy ezek közül melyiket veszed igénybe, nincs kötelező vagy kizárólagos fizetési mód. Ha gyorsan és kényelmesen szeretnéd letudni a fizetést, választhatod az online bankkártyás megoldást. Ha PayPal-t használnál, nálunk erre is van lehetőség, mint ahogy arra is, hogy Deichmann ajándékutalvánnyal fizess. Az online vásárlások nagy része ma Magyarországon még mindig utánvétes fizetéssel történik. Ilyenkor az a kényelmetlenség fordulhat elő, hogy a futár nem tud visszaadni egy nagyobb címletű bankjegyből. A Deichmann Online Shopja erre is kínál megoldást, ugyanis nálunk lehetőség van arra is, hogy az utánvétes fizetéskor bankkártyával fizess a futárnak.
Régebben azt mondták, hogy milyen paraszt, aki sms-ben szakít, de ma már így kezdünk el ismerkedni is! Sms-sel indul és úgy is végződik. Szerintem ez tök normális. Kiemelt kép: Instagram / A Microsoft partneri jutalékot kaphat, ha Ön vásárol valamint az ebben a cikkben ajánlott hivatkozásokat követve. Az MSN beállítása kezdőlapként Kattintson a Fájl mentése lehetőségre az előugró ablakban. Kattintson a böngésző jobb felső sarkában található nyíl gombra. Kattintson a letöltött fájl futtatásához. Ha a rendszer kérdést tesz fel, válassza a Futtatás lehetőséget. A letöltött fájl futtatását szolgáló lehetőségre kattintva Ön elfogadja a Microsoft szolgáltatási szerződését és az adatvédelmi nyilatkozatot. A telepítés az Internet Explorer, a Firefox, a Chrome és a Safari böngészőre vonatkozik. Nem indult el a letöltés? Újra
Megváltozott munkaidővel dolgoznak több vajdasági községben a közvállalatok és intézmények a húsvéti ünnepek alatt. Szabadka A szabadkai gyógyszertárakban csak ügyelet lesz az ünnepnapok mindegyikén, kivételt képez a Városháza alatti gyógyszertár, amelyik éjjel-nappal nyitva tart majd. Szabadkán és a városhoz tartozó településeken az egészségházak is ügyeletet tartanak reggel 7 és este 8 óra között. A Subotica-trans Utasszállító Közvállalat autóbuszai pénteken és hétfőn a szombati menetrend szerint közlekednek. Emellett április 23-tól, a tavaszi szünet alatt, a diákbuszok nem járnak. Zenta Zentán az állami gyógyszertár április 19-től 22-ig 7:30-tól 12:30-ig dolgozik. A gyermekorvosi rendelő nagypénteken, húsvét vasárnap és húsvét hétfőn 8-tól 9 óráig, nagyszombaton pedig 8-tól 12 óráig fogadja a betegeket. A zentai Egészségház április 19-én és 22-én nem dolgozik, de ügyeletet tartanak minden nap 7-től 12 óráig, valamint egész napos ügyelet lesz a húsvéti ünnepek alatt a Zentai Közkórházban.
Neked is beégett a retinádba Freddy Mercury a jellegzetes bajuszában, ahogy pink topban illegeti magát? Nem vagy vele egyedül! Bono, a U2 énekese az Instagramon jelentkezett egy dallal, ami a koronavírus-járvány eseményeinek állít emléket. A sci-fi sorozat, ami jelenleg megkerülhetetlen. Itt a soundtrack. A koronavírus Magyarországon is fertőz, a kormány limitálta a tömegrendezvényeken résztvevők számát - ez érinti a koncerteket, fesztiválokat is. Mindenki számára elérhető a Müpa digitális médiatára 2020. március 14-től, benne rengeteg szuper koncert HD-felvételével. Te hányat tudnál felismerni a Miami Vice betétdalaiból? Christina Aguilera a Loyal Brave True című dallal veszi ki a részét a Mulan élőszereplős remake-jéből. Főzéshez, tanuláshoz, lötyögni rá a nappali közepén - vagy csak egyszerűen hátradőlni és kiüríteni a fejed egy kicsit! Kellemes vasárnapot! Eladó a, de már az ár megismerése (és egyéb technikai tájákoztatás) is pénzbe kerül. Te fizetnél azért, hogy megtudd, mennyibe kerül a A zenetörténelem első és egyetlen visszavont Grammy-díja: a Milli Vanilli playback botránya.