A fizikai okok mellett azonban lehet a végtagduzzadás nak pszichés alap ja is. Elfojtott érzések a háttérben Ha lábfej ed vagy valamelyik lábujj ad gyakran feldagad, nem csupán a fizikai problémákat, hanem az esetleges érzelmi ok okat is érdemes végiggondolnod. A tünet ugyanis jelezheti, hogy feltolultak benned az elfojtott érzések. A végtag ok duzzadás a arra utal, hogy valamilyen felszabadulásra váró érzelmi teher rel állsz szemben. Érdemes megvizsgálnod, hogy pontosan hol a duzzanat - ily módon könnyebb lesz meghatározni az érzelmek természetét vagy típusát. A bűntudat például a második lábujj, míg a harag a negyedik megdagadásával hívhatja fel magára a figyelmet. Amint az adott érzelem kifejezésének megtalálod a módját, enyhül majd a nyomás, és megszűnik a duzzanat. Cikkünk Ann Gadd Mit üzen a lábad? című könyve alapján készült.
A láthatóan növekvő visszereken kívül egyéb tünetek is jelentkezhetnek, mint például a lábdagadás, a láb feszülése, fájdalom, nehézlábérzés, és súlyos esetekben felületes visszérgyulladás is kialakulhat. Mozgás és helyes életmód A visszerek megelőzésében fontos a megfelelő, kiegyensúlyozott táplálkozás. A terhesség alatt növekszik a testsúly, a túlzott súlytöbblet pedig fokozza a visszeresség megjelenését. A helyes étrend kialakításához kérhetjük dietetikus segítségét, így biztosak lehetünk abban, hogy nem vonunk meg magunktól semmilyen olyan fontos tápanyagot, amely nélkülözhetetlen a magzat egészséges fejlődéséhez. A testmozgás több szempontból is kedvező. A séta, kismamatorna általában nem okoz problémát, de nagyobb erőfeszítéseket igénylő sportok esetén kérjük nőgyógyász tanácsát. A vénás torna otthonunkban is könnyen végezhető, emellett tehermentesíti a visszereket a lábak felpolcolása is. A hanyattfekvés, főleg a terhesség késői szakaszában azonban a vénák összenyomódása által fokozhatja is a panaszokat.
2016. május 25. A visszeres lábak nem csak esztétikai gondot jelentenek. Ezt bizony nagyon jól tudják azok a kismamák is, akik a terhesség alatt a problémával küzdenek, hiszen a nyári hónapokban sokszor erős fájdalommal is meg kell birkózniuk, amit hibás keringésű visszerek okoznak. Szerencsére a problémán sokat lehet javítani a helyes mozgással, a megfelelő tornával. A témában Pancsó Gergelyt, a Trombózisközpont testnevelő-edzőjét kérdeztük. Meggyengült érfal A visszértágulat kialakulása az érfal gyengülésének következménye. Ilyenkor a vékákban pangás alakul ki, fokozódik a bennük lévő nyomás, ami fájdalomhoz, feszítő érzéshez vezethet. Azt azonban kevesen tudják, hogy mivel az erek fala is izomszövet, vagyis, mint minden izom, edzhető. A vénatorna nem új keletű dolog, hiszen a prevenció kapcsán folyton-folyvást vissza-tér, ám nem csak ilyenkor alkalmazható. A már kialakult probléma esetében is jó szolgálatot tehet a rendszeres sportolás, hiszen megállítja a helyzet tovább romlá-sát, illetve valamelyest javíthat is a kiala-kult állapoton.
Igaz, a mozgás teljesen nem hozza helyre a visszértágulatokat, de a kellemetlen, fájdalmas érzéstől megszabadíthat. Mozogjunk a fájdalom ellen! "A felületes vénák tartását a környező kötőszövet végzi, vagyis nem csak az erek hideg-meleg vizes váltózuhanyával tehet a tágulatok ellen. A kötőszövet gyengesége ma már igen gyakori probléma. Ennek okai között erőteljes szerepet játszik az öröklés, de a mozgáshiány és a túlsúly is, amit csak tovább tetéz az ülőmunka. Éppen ezért a számítógéppel dolgozóknak előírás, hogy óránként 10 percre hagyják ott a monitort, hiszen ezzel nem csak a szemüket is óvják, hanem a visszérfájdalmakra is remek megoldást jelent, hiszen a folyamatos ülés és mozdulatlanság a vénákra igen rossz hatással van, hiszen lelassult keringést eredményez" – mondja Pancsó Gergely, a Trombózisközpont testnevelő-edzője. Gyakorlatok hanyattfekvésben Lábujjakat szorítsuk össze, tartsuk úgy pár másodpercig majd lazítsuk el! Végezzük a gyakorlatot 10X. Nyújtott térddel feszítsük le a lábfejünket (spicc), tartsuk úgy pár másodpercig, majd lazítsuk el.
A férfiak és nők egyaránt érintettek a lábduzzadásban, leginkább a nyári időszakban erősödik fel a probléma. Szakemberek szerint lábduzzadást okozhat egyes gyógyszerek mellékhatása, a PMS, a terhesség, rossz vérkeringés, a feldolgozott, és a magas sótartalmú élelmiszerek fogyasztása. Nem árt tudni azonban, hogy a lábduzzadás bizonyos esetekben egy teljesen természetes és múlandó folyamat. Ilyen például a terhesség ideje alatt, vagy azok esetében, akik hosszabb ideig ülő-vagy álló munkát végeznek. De, ha a boka vagy lábfejduzzanat nem csökken egy idő után, vagyis krónikussá válik, akkor érdemes felkeresni egy szakembert. Tanulmányok alapján bizonyították, hogy a petrezselyem az egyik legjobb vízhajtó gyógy-és fűszernövényünk. Segít megszabadulni a szervezetünkben felgyülemlett víztől, méreganyagoktól, és magas káliumtartalma miatt a vérnyomást is szabályozza. Íme, a legjobb házi recept lábduzzadás, és ödéma ellen: Dr. John R. Christoper szerint az egyik legjobb gyógymód, ha valaki lábduzzadás problémákkal küzd, hogy rendszeresen fogyaszt petrezselyem teát.
A kényelmetlen cipőket érdemes zselés talpbetéttel, gélpárnával vagy saroktapasszal kényelmesebbé tenni, hisz így a lábnak is biztosabb tartást ad.
A lábdagadás a meleg időszakokhoz köthetők, bármikor előfordulhatnak. Dr. Borcsiczky Dóra családorvos a lábdagadás okairól, megelőzéséről, kezeléséről beszélt a Csak csajok műsorában A lábdagadástól szinte mindenki szenvedett már néhányszor. A terhes kismamák, a hosszú utat megtevők vagy a kényelmetlen cipőt viselők. A lábdagadás minden életkorban előforduló egyik leggyakoribb panasz. Mivel egy életvitelt és közérzetet jelentősen befolyásolja a lábdagadás kialakulást érdemes tudni, hogy mi okozhatja pontosan, milyen betegségek állhatnak a hátterében. A dagadás neve ödéma A lábdagadás egyik leggyakoribb oka az ödéma, más néven vizenyő. A nyári forróságban ez fokozottan jellemző, mert előfordulhat, hogy a szervezet nem tudja kiüríteni a folyadékot. Ilyenkor – általában a boka körül – felhalmozódik a víz, megdagad a láb. A kellemetlen érzés abból adódik, hogy a belső térfogat növekedését a bőr nem tudja követni, ezért a feszítő érzés alakul ki. Mi okozza? "Van, amikor a lábdagadás nem kóros.
Tegyünk a lábdagadás ellen! Nem árt a hosszú repülőutakon felállni és sétálni, de ülő helyzetben is lehet tornáztatni a lábunkat. Kilépünk a cipőből, körözünk a lábunkkal, visszafeszítjük. Azt kell éreznünk, hogy a vádlink megfeszült. Jó, ha lezuhanyozzuk a lábunkat, lespricceljük mentolos vízzel. A lábfürdő is jó megoldás. A szobahőmérsékletű vízbe néhány kanál ecetet teszünk, és abban áztatjuk a lábunkat. De tehetünk a vízbe rozmaring-, citrom-, édesmandula-, bazsalikom-, majoranna- vagy borsmentaolajat. Meg is emelhetjük a lábunkat, feltehetjük a falra támasztva, hogy a gravitáció segítsen a lábdagadáson. Nem kell tehát minden esetben az orvoshoz szaladni egy feldagadt bokával, vannak azonban figyelmeztető jelek, amikre nem árt odafigyelni! Forrás:
Mivel ezek a beavatkozások, amennyiben megoldható, a nyári id�szakban nem javasoltak a kedvez�tlenebb gyógyulási feltételek miatt, érdemes a m�tétre még a tavaszi hónapokat kihasználni, miel�tt beköszönt a kánikula. A combon és a lábszáron lév� tágult, felületes, nagyobb visszerek eltávolítására számos m�téti eljárás ismeretes. A klasszikus m�téti megoldás mellett egyre több tapasztalat áll rendelkezésre a lézeres és rádiófrekvenciás kezelésekkel is. A m�téti megoldások széles tárházából mindig az egyénre szabott eljárást választja az érsebész, a beavatkozások egy része azonban egyel�re államilag nem finanszírozott. Forrás: