Felcsút Pancho Aréna

Igyekszem megszolgálni ezt a bizalmat. Köszönöm a lehetőséget. Őrfi József ()

Puskás Akadémia Pancho Aréna, Felcsút | Sport | Épületek | Kitervezte.hu

A komplexum első épülete az egykori nemesi kúria átalakításából létrejött kollégium volt, még Makovecz Imre, a magyar szerves építészet iskolateremtő alakjának tervei alapján. Ezt követte az akadémia szakmai és orvosi központjának, majd éttermének átadása, melyeket a Mester már Dobrosi Tamásra, vándoriskolás tanítványára bízott. A mintegy 10 füves és műfüves gyakorlópálya elkészültét követően fogalmazódott meg a fedett centerpálya ötlete, ám ekkor az akadémia már nemzetközi léptékben gondolkodott: olyan - az UEFA III. kategóriájának megfelelő - stadiont kívánt építeni, amely felszereltségéből adódóan a magyar bajnoki mérkőzéseken, a korosztályos utánpótlás-tornákon túl az Európa Liga és a Bajnokok Ligája 2. selejtező köréig bezárólag bármilyen nemzetközi futballesemény megrendezésére alkalmas. A fél évszázaddal ezelőtti, sok esetben százezer főt is meghaladó befogadóképességű stadionok helyett az érdeklődés ma már a kisebb léptékű, ugyanakkor hatékonyan üzemeltethető, és komplex kikapcsolódást nyújtó létesítmények felé fordult.

  • 3,6 kW napelemes redszer ár ⋆ Napelem rendszerek
  • Nyugdíjemelés 2018 május
  • Sopron plaza üzletek office
  • Pancho aréna - hírek, cikkek az Indexen
  • Kálmán olga dobrev klára
  • Aréna budapest
  • Mit lehet csinálni a letiltott telefonnal
  • Jelentős fejlesztésekben az Arconic-Köfém - autopro.hu
  • Kemény mézeskalács | nlc
  • Gy�ngy�s v�ros k�rnyezetv�delmi programja, strat�gi�ja, �llapotjelent�se
  1. Mire használható az internet speed test