Pál Ferenc Magánytól Az Összetartozásig

Szerzőről Pál Ferenc művei Pál Ferenc, közismert nevén: Pálferi, (Budapest, 1966. június 29. ) római katolikus pap, mentálhigiénés szakember, 1986 és 1989 között válogatott atléta. Fiatalkorától aktív sportoló, a Budapesti Vasas főállású sportolója, válogatott kerettag volt. 1987-ben felnőtt magyar magasugró bajnok lett. 1996. június 15-én szentelték pappá Esztergomban. Szentelése után előbb káplánként szolgált Terézvárosban, majd Rákoskeresztúron, 2002-től pedig az óbudai Kövi Szűz Mária plébániatemplom lelkipásztora volt. 2011. augusztus 1-jétől az angyalföldi Szent Mihály-templom helyettes plébánosa. 2005-től a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet munkatársa. Pál Ferenc papi pályafutásának kezdetétől tart heti rendszerességgel hittanórákat, előadásokat fiataloknak pszichológia, teológia és mentálhigiéné témakörében. Az előadások tematikája meglehetősen tág, érinti a spiritualitást és a társadalomtudományokat, a közösségi és családi konfliktusoktól, a személyes lelki egyensúly kérdésein és a párkapcsolati-házassági problémákon át a transzcendenciához fűződő kapcsolat problematikájáig terjed.

Jegy.hu | Pál Ferenc

Ajánlja ismerőseinek is! A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőségesösszetartozás élményét. Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük. Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély - ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától - most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk - most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet - most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak - körülöttünk is egyre többen válnak. Úgy tűnik - mint annyi minden más - válságban van a párkapcsolat és a család is.

Pál Ferenc - A magánytól az összetartozásig /Szenvedély, elégedettség, biztonság

  • A magánytól az összetartozásig - Pál Ferenc (Feri atya) - Nyitott Akadémia
  • Diétás ételek hasmenésre – Modalitati de a slabi
  • Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig | bookline
  • A magánytól az összetartozásig - Pál Ferenc - Régikönyvek webáruház
  • - Hírek: Eltemették Somló Tamást

Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig | bookline

Felnőttolvasó-szolgálat, Zenei gyűjtemény: hétfő: 12. 00 - 16. 30 kedd - péntek: 8. 30 - 18. 00 szombat: 8. 30 - 12. 30 Gyermekkönyvtár: kedd - péntek: 8. 30 - 17. 30

Könyv: Pál Ferenc - Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig - Szenvedély, elégedettség, biztonság

Eredeti ára: 3 490 Ft 2 393 Ft + ÁFA 2 513 Ft Internetes ár (fizetendő) 3 324 Ft + ÁFA #list_price_rebate# Kötési mód puha kötés Dimenzió 140 mm x 200 mm x 25 mm A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét. Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük. Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély - ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától - most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk - most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet - most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak - körülöttünk is egyre többen válnak.

Könyv: A magánytól az összetartozásig (Pál Ferenc)

Egy család után, amelyben megélhetjük Ft 2 615 + 1170, - szállítási díj* A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Egy család után, amelyben megélhetjük Ft 2 750 + 690, - szállítási díj* Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig /Szenvedély, elégedettség, biztonság Vágyunk egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét. Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de t Ft 2 789 Szállítási díj min. 800* Szállítási idő: azonnal Kulcslyuk Kiadó, 2014350 oldal Ft 2 790 Szállítási díj boltban* Ft 2 835 + 990, - szállítási díj* Szállítási idő: 0 nap - Ft 2 850 + 1989, - szállítási díj* Szállítási idő: 1-3 munkanap Szenvedély, elégedettség, biztonság Ft 2 967 + 1200, - szállítási díj*

Pál Ferenc Szenvedély, elégedettség, biztonság Könyv Kulcslyuk kiadó, 2014 525 oldal, Puha kötésű ragasztott A5 méret ISBN 9786155281228 Státusz: Készleten Szállítás: 1 munkanap Átvétel: Azonnal Bolti ár: 3 490 Ft Megtakarítás: 15% Online ár: 2 967 Ft Leírás A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét. Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük. Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély - ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától - most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk - most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet - most nehezebb, mint valaha.

Kiemelten ajánljuk mellé: A Pozitív gondolkodás ereje 3 könyv egyben + meditációs CD melléklettel. A csodálatos agyfiatalító program - 30 nap alatt - minden korosztálynak. Nagy Stresszmentesítő Könyv. Forró Pocak Diéta - Az ajurvédikus fogyókúra. A weboldalon található termékleírások - a hivatalos kiadói ajánlások kivételével - a Magyar Menedék Könyvesház kizárólagos szellemi tulajdonát képezik (1999. évi LXXVI. törvény), így ezeknek a részleges vagy teljes utánközlése bármely más digitális vagy nyomtatott formában a Magyar Menedék MMK Kft. előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül tilos. Szállítási és fizetési módok

Megemlít egy tibeti szerzetest is, aki több évtizedes, kegyetlen börtönlét után a kérdésre, hogy mi volt számára a legnehezebb, azt válaszolta: "Amikor kezdtem elveszíteni az együttérzésemet a fogvatartóimmal. " A magas spirituális intelligenciával rendelkező személyeket a pozitív érzelmek túlsúlya jellemzi a negatívakkal szemben, attól függetlenül, hogy melyik vallás követői. A második forrás az elmélyültség. Ez az énközpontúság felülmúlása, annak képessége, gyakorlata, hogy önmagunkról megfeledkezve, önmagunkat átadva vegyünk részt kapcsolatban, cselekvésben, munkában, találkozásban, mindenben. A harmadik forrás az értelmes élet. A jóllétnek feltétele, hogy lássuk az értelmét annak, amiben vagyunk, amit teszünk, ahogy élünk. A kötet szerzője egyértelműen leszögezi: mivel Isten teremtményei vagyunk, mindannyiunk életének feltétel nélkül van értelme. Ezért azt elsősorban nem megkeresni, hanem megtalálni, megnevezni érdemes. A negyedik forrás az eredményes, gyümölcsöző élet. Ez nem azonos a sikerrel, a győzelemmel, még ha ma mindenki a győzelemre törekszik.

Pál Ferenc, közismert nevén: Pálferi Római katolikus pap, mentálhigiénés szakember, 1986 és 1989 között válogatott atléta. Művei: Tükör által világosan (Kairosz Kiadó, Budapest, 2009) A függőségtől az intimitásig – Vágy, élmény, kapcsolat (Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2010) Természetes spiritualitás – Meghittségben Istennel (Kairosz Kiadó, Budapest, 2011) A szorongástól az önbecsülésig (Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2012) A magánytól az összetartozásig (Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2014) Elismerések Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2011) Prima díj (2013) Prima Primissima Közönségdíj (2013) MOB Fair Play Életműdíj (2015) "Budapest Főváros XIII. Kerületért díj"